Nem szólítalak hangosan. Az ég gyapjai
s a tenger korálljai közt rejtegetlek.
Hajszolt lovam patkói csengnek a köveken
hogy senki ne hallja szívem vészjeleit.

Lásd verset írok rólad. Mi mást is tehetnék.
Felénél az ösvény íme kettéhasadt
fekete pokolszörnyeit a föld kihányja
rézkönnyeit hullatja rám a hársfasor.

Kedvesem szálló pille aranyló fénytörés
anyagtalan vagy a szél is átjár rajtad
s én látom hogy virágot szedsz most is a réten.